1 hónap - 1 tárgy - 1 régész

 
2017. októberében indította az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész című sorozatát a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma.
 
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
 
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
 
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
 
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.
 

 
 
 
2019. augusztusban  Dr. Magyar Károly régész ismerteti meg az érdeklődőket  egy "majdnem elveszett tál"  történetével.
 

Egy majdnem elveszett tál esete, avagy a régésznek is lehet szerencséje

 

Van, hogy pusztán a szerencsén múlik, hogy a régész pont azon a helyen ás-e és kellőképpen mélyre jut-e a feltárás során ahhoz, hogy egy-egy ilyen, a föld alatt rejlő különlegességre rábukkanjon.

 

 

A Szent György tér délnyugati oldalán több évadon keresztül futó ásatások 1994-ben kezdődtek meg. Már ebben az évben elindult annak a sziklagödörnek a kibontása, amelynek egykori rendeltetését nem ismerjük (másodlagosan emésztőként, majd hulladékgödörként hasznosították), és amely a tárgy megtalálása szempontjából a kulcsszerepet játssza. Ekkor azonban még csak 18-19. századi üveg- és kerámiatárgyak kerültek felszínre belőle, majd a bontását félbe is hagyták.

 

Amikor 1999 őszén tovább folytatódott a gödör feltárása, 7-11 méteres mélységben már török kori leletanyagra (egy amulett-papírtekercset tartalmazó fémkapszulára, török kerámiára), majd 14 m mélyen – egészen a gödör fenekén – későközépkori tárgyakra, többek között egy II. Lajos korabeli aranypénzre is bukkantak

 

Itt bukkantak elő a feltehetően jegyajándéknak szánt, egy ifjú portréjával díszített majolikatál darabjai is. A feltárás során a tál nagyobb része előkerült, azonban a munkálatokat a tél közeledte miatt félbehagyták, a kitermelt földet pedig – a megszokott módszertől eltérően – félretették további átvizsgálás céljából. Tavasszal újra aprólékosan átfésülték, s a tál további, még hiányzó töredékeit megtalálták. Sietve vitték a restaurátorokhoz, és izgatottan figyelték a teljes tányér összeállítását.

 

A gameliod’ amore, azaz jegyestál ajándékozásának hagyománya a 15. századtól kezdve széles körben elterjedt Itália területén. Általában férfi és női profilképek kerültek a tányérok öblébe, a korsók hasára, illetve a patikaedények oldalára, amelyeket a vőlegény ajándékozott menyasszonyának. Kezdetben még sematikus ábrázolásokat alkalmaztak, majd a 16. századtól kezdve egyre életszerűbben ábrázolták a személyeket, olykor még az ifjú jegyespár nevét is ráírva az edényekre.

 

A bemutatott darab egyszerű, tagolatlan peremű tál. Az öblében egy hosszúhajú, kalapot és állóógalléros kabátot viselő ifjú mellképe látható, mögötte zöld mezővel és nádcsomókkal. Az oldalfalát nagyon finom festésű, részletgazdag mintázat díszíti: zsinórminta, csavart szalag, mérműszerű, háromszögletű, stilizált mintázat,illetvenégyszirmú rozetták. Hátoldalát sávosan festett, nagyméretű virágszirmok díszítik. Alján műhelyjelzés is látható: egy F betű körül elhelyezkedő három csillag.

 


 

Mini-interjú a cikk írójával

 

Miért lettél régész, gyerekkori álom volt-e, vagy később jött a szándék?

Gyerekkori álom volt. Egész kisgyerek voltam, talán 4 éves, amikor nagypapám felolvasta az Egri csillagokat. Aztán édesanyámmal egyszer elmentünk kirándulni Egerbe, és ez pecsételte meg a sorsomat. Persze akkor még fogalmam sem volt róla, mi az a régészet, de valahogy magával ragadott a múlt.  

 

Mely korszakkal foglalkozol és miért?

A középkorral, mert ez érdekel a legjobban. Ez már az origóból levezethető, kvázi predesztinálva voltam erre.

 

Mi az, amit a leginkább szeretsz a szakmádban?

Mi itt a királyi palotában „el vagyunk kényeztetve”, mert a rengeteg előzetes ismeret miatt megvan egy stabil alapunk, egy járt út, de ezzel együtt mindig vannak újabb izgalmas és váratlan dolgok, amikre az ember nem számít. Ez a szép a szakmánkban, hogy mindig van valami újdonság, ami arra készteti az embert, hogy a régebbi eredményeket is újragondolja.

 

Mi jelenti számodra a legnagyobb nehézséget ebben a munkában?

Az, hogy a mindennapi munka messze nemcsak az ásatásról szól, hanem nagyon komoly szervezési munkát is igényel. Sokszor inkább műszaki menedzsernek, ügyvédnek, építésznek érzem magam, mint régésznek.Gyakran nehéz megértetni egy ásatás folyamán nem régész kollégákkal, hogy mekkora felelősség nyugszik a vállunkon a történeti értékek megőrzésében.  

 

Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami ásatáson ért?

Minden egyes munka hoz olyan meglepetést, amire az ember nem számít. Sok olyan kérdés, amit lezártnak vagy megválaszoltnak tart az ember, folyamatosan meghaladásra kerül új adatok tükrében, de a régi adatok másfaja csoportosításában is jöhetnek elő olyan új dolgok, amik relevánsak lehetnek.