1 hónap - 1 tárgy - 1 régész

 
2017. októberében indította az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész című sorozatát a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma.
 
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
 
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
 
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
 
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.
 
 
 
 

 

2019. márciusban Bencze Zoltán régész ismerti meg az érdeklődőket a budai Várnegyed északi végén előkerült velencei dukátok történetével.

 

Velencei aranydukátok

 

A budai Várnegyed északi végén a Hadtörténeti Múzeum egy új épületszárnyat akart építeni udvarára. Az építkezés 1987-ben kezdődött volna és 1988-ban fejeződött volna be. Az épület tervezése során fel sem merült, hogy a területről előzetes feltárás útján tájékozódjanak. Az előkészítő munkálatok során előkerült jelentős építészeti emlékek miatt azonban szükségessé vált a terület feltárása. A múzeum udvarán 1987–1990 között folytatott régészeti kutatások nemcsak a 13. századi városfalra, hanem a városfal belső oldalára is kiterjedtek. Ez volt a Várnegyed területén az első olyan eset, amikor az előkerült régészeti maradványok miatt valamilyen építési beruházás meghiúsult. A Hadtörténeti Múzeum udvarán előkerült középkori falakból ma egyedül a helyreállított 13. századi tornyot láthatjuk, a többi maradványt visszatemették. A régészeti feltárások során előkerült négy velencei aranydukátbólegyet Francesco Molin (1646–1655 - felső két kép), hármat pedig Alvise Contarini (1676–1684 - alsó képek) dózse uralkodásának idejében vertek. A velencei aranyak előlapján a város védőszentje, Szent Márk előtt térdelő dózse látható. Hátlapjukra a jobb kezével áldást osztó, bal kezében Bibliát tartó Jézus alakját verték.

 

     

 

A középkori Magyarország területéről viszonylag csekély számban kerülnek elő velencei aranydukátok. A 16–17. századra viszont a velencei aranypénzek jelentősége a korábbi évszázadokhoz képest megnőtt, elsősorban a török hódoltsági területen és Erdélyben voltak használatban. Az 1325-től vert magyar forint színarany-tartalma 3,52 gramm, a 15. század utolsó negyedétől megjelenő török dukáté 3,50 gramm (1566 után már csak 3,45 gramm), a 13. század 80-as éveitől vert velencei dukát eredeti színsúlya 3,48 gramm volt, de később ez is csökkent.

 

     

 

Velencében a 15. század második felében azonosan értékelték a magyar és a velencei aranyat: 1452-ben a szenátus elrendelte a magyar forintok kivételével az összes forgalomban lévő idegen pénz beolvasztását, sőt 1472-ben egy rövid ideig hatályban lévő határozat született arról, hogy a velencei hivatalok a dukát mellett elfogadhatják a magyar aranyforintot is mint egyenrangú fizetőeszközt. Az Oszmán Birodalomban kedvezőbb árfolyamon váltották a velencei aranyat, mint a magyar aranyforintot. A velencei aranypénz nem tekinthető a késő középkori és a kora újkori Magyarország meghatározó értékpénzének. Bizonyos külkereskedelmi kapcsolatokban használták, viszont tezaurálás céljából a jobb minőségű magyar aranyforintot részesítették előnyben.

 

Bencze Zoltán régész

 


 

Mini-interjú a régésszel

 

Miért lettél régész, gyerekkori álom volt-e, vagy később jött a szándék?

A történelem mindig a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, ez vezetett a régészethez.

 

Melyik korszakkal foglalkozol és miért?

A középkori városi régészettel és anyagi kultúrával foglalkozom.

 

Mi az, amit leginkább szeretsz a szakmádban?

A változatosságot, nincs két egyforma ásatás.

 

Mi jelenti számodra a legnagyobb nehézséget ebben a munkában?

Az, hogy munkánkat egyre inkább a különböző beruházások határozzák meg, ahol folyamatosan harcban állunk azért, hogy kellő időnk legyen a régészeti maradványok feltárására.

 

Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami ásatáson ért?

Több mint három évtizede már, hogy 1987-ben a Hadtörténeti Múzeum új irodaházat akart építeni az udvarán. Megelőző feltárás nélkül már a kezükben volt az építési engedély is, és elkezdődtek a munkák. Én a kivitelezés szakfelügyeletére mentem ki, és hamarosan azzal szembesültem, hogy az udvart átvágó nagy csatornaárok északi végén előkerült a XIII. századi városfal egy nagyon jó állapotban megmaradt félköríves tornya. Ezután az építési munkákat leállították, és lehetőség nyílt a megelőző feltárásra. Az újabb középkori maradványok előkerülése után a régész, műemlékes szakma egyöntetű támogatásával végül sikerült megakadályozni a tervezett építkezést.

 

Miért éppen ezt a tárgyat választottad, mint különös érdeklődésre számot tartható leletet?

A feltárások iránt érdeklődők gyakran kérdezik, hogy talált-e aranyat e régész az ásatáson. A Hadtörténeti Múzeum udvarán a számtalan egyéb lelet mellett négy velencei aranydukátot is találtunk. Az itt előkerült aranyakat talán egy ostromló katona veszíthette el a harcok során.